Kissé lehangoló, hogy 7 óra munkával sikerült kőkeményen 2 és háromnegyed oldalt összehoznom a szakdolgozathoz. Pedig nem is kéne sok. Ha elérem a 7-et, már jó. Ráadásul olyan könnyítésekkel, mint: 1,5-ös sorköz, a margók: bal: 4 cm, a többi 3. Szóval alig kéne írni, de még ez sem sikerült, így folytathatom holnap. Pedig már örültem, hogy egyedül leszek itthon, és henyélhetek egész nap. De úgy tűnik, mégsem. Keddre kész kell lennie, és most falba ütköztem, talán az alvás segít. Másnap jobban szokott menni, remélem most is így lesz.
Ezen kívül a szokásos semmi, nagy nulla, csak hajtás. Egy ezerrel. Vagy kettővel. Legalábbis azt kéne, de valahogy nem visz rá a lélek, nem motivál semmi, de nem is nagyon érdekel semmi. Most legszívesebben otthagynám az egyetemet, egye a fene ott ahol van. Csak nem szeretek félbehagyni dolgokat. Nem ezért szenvedtem végig két és fél évet... meg kéne csinálni, de ahhoz persze dolgozni is kell. Ene. Ennél fásultabb és lustább már nem is lehetnék. Vagy mégis? Várjunk még pár hetet.