Néha úgy érzem, nem fogom meg eléggé az életet. Csak állok, és az elsuhan mellettem, és majd azon veszem észre magam, hogy 70 éves vagyok (na jó, vicc volt, addig nem), és egyedül élek egy kicsi lakásban, elzárkózva mindenkitől. Persze nem lesz ellenszenves a világ, csak épp én nem fogok tenni semmit, hogy jobb legyen.
De a jelenben... nem tudom. Elég szubjektív téma (és néhol elcsépelt, tudom), hiszen azért nem élek bezárkózva, csak valahogy hiányos az egész. Főleg ha visszatekintek. Néha hallgatom, mások mit csináltak, hogyan éltek fiatalabban, és elfog az az érzés, hogy én kimaradtam. Persze nem vagyok idős. De fél év, és kereshetek munkát, aztán már alig lesz időm akármire is. Azokat az éveket, amiket azzal tölthettem volna, hogy rengeteg élményt szerzek, kiélvezek mindent, elvesztettem - gyenge eredményekkel. Legjobban a kapcsolatok hiányát bánom. Vagyis nem tudom, hogy tehettem-e volna máshogyan, de mindenképp rosszul jött ki. Egy értelmesebb volt, az is elég... csúnyán ért véget. Persze az utóbbi majdnemhogy hozzá tartozik. De mégis. Fél év. Aztán változás. Majd kiderül, hogy pozitív-e, vagy negatív. Remélem az előbbi.
Vannak, akik azt mondják, ne félj a sötétben.
