Morális és etikai kérdések egy érzelmi ügy mögött... Nem tudom, hogy akarom-e... és talán igaz, hogy ha összejönne, csak azért lenne, mert "csak Ő van". Mondjuk ez így nem igaz. Mert van más is, de a realitás talaján maradva mégis azt kell mondanom, hogy nincs. Legalábbis annak a valószínűsége, hogy lesz, csekély.
De ha nem érzek úgy, ha nem vagyok biztos a dolgomban, akkor megéri-e? Nem is nekem, hanem Neki. Nem akarom összetörni a szívét. Ahhoz túl kedves. Ártatlan. És itt a morális-etikai kérdés... mit tartsak szem előtt? Az én igényeimet, vagy az ő lelki világát? Kihasználni nem akarom, nem érdemli meg.
Persze mindez csak akkor kérdés, ha tényleg rólam van szó, bár eléggé úgy tűnik. Azt hiszem, ha nem így lenne, már rég tudnék róla. Meg hát, ha igen, de nem készülök rá, bukok, és talán egy életre megsértem, viszont ha készülök rá, de mégsem, senki sem vesztett semmit.
Nem tudok dönteni, melyik irányba mozduljak. Az ösztönöm összezavarodott, bár inkább a nem felé hajlik. Pontosan a határozatlanság miatt... ha nem szeretem igazán, mégis lesz valami, aztán bejön a képbe más, mit tennék? Otthagyni másért... nem. Azzal is megnyomorítanám. Viszont ha a másikkal még jobb lenne, akkor elpazaroltam egy esélyt. Ez így nagyon számítóan hangzik, nem tehetek róla, mérlegelnem kell. Persze ez abból indul ki, hogy lesz még valaki, és hogy én nem habarodok bele. Mert az is elképzelhető. Aliznál is idő kellett, hogy a fellángolás állandó tűzzé alakuljon. Csakhogy az új volt. Itt pedig már eljátszottuk egyszer. The tide has turned... Most, ha igazam van, és jól vettem le, ő van abban a szituációban, amiben én voltam. De nálam most inkább csak fizikai vonzódás van, szellemi kevésbé. Egyszer ez el lett játszva... ami persze nem jelenti azt, hogy nem lehet mégegyszer, de tény, hogy jelenleg nem úgy áll a dolog. Azért nem tudom teljesen kizárni az igen oldalt, mert van bennem valami Vele kapcsolatban.. csak kérdés, hogy ez szimplán a magánytól való félelem, vagy tényleges Ő van rám ilyen hatással. És féltem is... olyan sebezhető.. olyan gyenge... Nehogy véletlenül rossz irányba lökjek rajta.
A nemmel rövid távon tapasztalhatok negatívumokat, de a lelkiismeretem valószínűleg tiszta marad, és az ismeretlen jövő is nyitva áll előttem... az igen nagyon képlékeny. Talán túlságosan is. Pengeélen táncolnék. És persze ott van a vonzódás másokhoz. Az egyik esélytelennek tűnik, a másik meg.. nem tudom. Értelmes dolog abból sem születne, de mégsem akarom eldobni.
Nehéz belátnom, mennyi érv szól a nem mellett, és mily kevés az igen mellett. Az is igaz, hogy a fentebb említett képlékenység más szemszögből fordítva is igaz. A jövő nem esetén képlékeny, talán nem lesz semmi, az igennél viszont lesz. Talán ezért olyan nehéz elfogadni a nemet. Mert az igen biztosabb lehet. De ilyen alapon nem hozhatok döntést. Itt érzésekről van szó, a hideg logika kevés. A súlyozás máshogyan működik. Az újonnan formálódó egyéniségemnek a nem lenne a válasza, úgy hiszem. Az igen a régié.. a könnyű utat keresőé. Vihar dúl belül, és nem tudom, mi lesz a végén. Ezen még gondolkodnom kell.
